Nélkülözhetetlen szülés előtt megtanulni

Írta: szilva1

2013.08.08.
17:32



Én több szülés élmény után (hüvelyi /császár, intim torna előtti/utáni), ki merem jelenteni, hogy nekünk, nőknek nélkülözhetetlen elsajátítanunk a gátizom megerősítő, regeneráló, karbantartó tornát, tehát a Kriston Intim Torna módszerét, még szülés előtt.

szules.jpg

Fontos, hogy ott is felkészüljünk a szülésre, ahol ez valójában megtörténik. Meg kell tanulnunk elengedni, lazítani vagy épp szorítani izmainkat és ezt kontroll alatt tartani. Mindemellett Andreával (a módszer megalkotója) és persze tréner társaimmal közösen, igen fontosnak tartjuk, hogy a tanfolyam keretein belül, megpróbáljuk visszaadni a Nőknek az Önmagukba vetett hitet, megértetni, hogy lehet könnyedén, szinte fájdalommentesen szülni és, hogy Jó Anya leszel... Mert ugye sok kérdés közül ezek is foglalkoztatják a kismamákat. Aki megkapta ezt a gyönyörűséget, hogy személyesen részt vehet a Teremtésben, az nem véletlen kapta meg: IGEN, KÉSZEN ÁLLSZ egy új életet megszülni és gondozni. Tehát a legfontosabb feladat kismamaként:
1/ hinni Önmagadban
2/ a zökkenőmentes szülésben
3/ a gyermek jól felnevelésében, hogy Te képes vagy rá.

A "jól" sem tökéletest jelent, csak elég jót. Ez is igen gyakori női tulajdonság, hogy megpróbálunk megfelelni mindenkinek és mindennek. Jó kislány, jó csaj, jó feleség vagyok és most meg jön a jó anya... Ebből kialakulhat egy nagy érzelmi csapda, amibe nem érdemes belemenni, mert nem kell a legjobbnak lenni, csak magunkból kihozni, amit lehet (ez az elég jó, ez az elegendő).

szules02.jpg
A kilenc hónapot azért kapjuk mi Nők, hogy legyen időnk feldolgozni az addig ért sérelmeinket, bánatainkat, haragjainkat... amit oly szívesen őrizgetünk. Most már le kell tenni, ne vigyük be magunkkal a szülőszobába! A tanfolyamon azt is megtanuljuk, hogyan „vegyük be a leszarom tablettát”. Szóval minden Nőnek szól és - a természeti népeknél ez természetes -, hogy zökkenőmentesen fog tudni szülni! - Hogyan tudod feldolgozni, befogadni?  Ezekről is szót ejtünk intim tornán, és sok más női- férfi dologról, miközben elsajátítjuk azt a gátizom megerősítő, regeneráló, karbantartó módszert, ami hozzásegít a könnyebb szüléshez és a szülés utáni gyorsabb regenerálódáshoz. Ne feledd, ezen módszer ismeretével teljesebb életet élhetsz és sok problémát, komplikációt elkerülhetsz!

A legközelebb induló tanfolyamokról bővebben itt tájékozódhatsz: TANFOLYAMOK!

Szólj hozzá!

Címkék: tanfolyam tréning intimtorna gátizom torna kriston intim torna kriston andrea női torna mészáros szilvia női gátizom hivatalos kit tréner kriston intim torna módszer záróizom torna

Több, mint torna (cikk Kriston Andrától)

Írta: szilva1

2012.11.24.
11:05



"Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna (KIT) megalkotója szerint az egészségtudatos nők és férfiak körében napjainkban jelen van az alhassal kapcsolatos mozgásprogram. Úgy is mondhatnánk az intim torna divat lett. Az elmúlt években azonban gyakran kellő szaktudás nélkül is felbukkantak önjelölt trénerek a módszer kapcsán téves információk is napvilágot láttak. Intimtorna kisokos mindenkinek.

kristonandrea.jpg

Megtévesztő név

Az intim tornáról sokan azt gondolják, hogy egyfajta fitnesz, a záróizmokra alkalmazva. Ez azonban nem igaz. A KIT az alhas izmait, kötőszöveteit, szerveit védő egészségnevelő, egészségvédő program. Célja elsősorban a szövetgyengeségből, keringési nehézségekből, illetve más funkciózavarból származó tünetek megszüntetése, mérséklése. Sokan - neveltetésükből adódóan - úgy gondolják, hogy az alhas területe tabu téma, amivel nem kell foglalkozni. Pedig ezeknek a rejtett izmoknak a karbantartása, edzése is olyan fontos, mint mondjuk a has- vagy a hátizomé. Ha tudatosság nélkül éljük a mindennapokat, annak komoly következményei lesznek. Sok nő szenved olyan tünetektől, mint a ciszta, mióma, menstruációs görcsök, nehéz megfoganás, vetélési hajlam, PCOS, endometriózis, libidóhiány. Gyakori, hogy már egészen fiatal lányoknak is elcseppen a vizelete szökkenésnél, ugrálásnál, vagy említhetném a másik népbetegséget, az aranyeret.Ezek szöveti izomgyengeségből adódó problémák, amiket az izmok tréningjével többnyire képesek vagyunk megszüntetni. A KIT segít abban, hogy megkeressük azokat a tüneteket kiváltó okokat, amelyek létrehozták az elváltozásokat.

Kinek ajánlott a KIT?

  •  - Mindenkinek, aki szeretné a rejtett izmait is jó erőben tudni.
  •  - Azoknak, akik szeretnék elkerülni az aranyeret, az izomgyengeségből adódó problémákat (akaratlan vizeletvesztés, székletmegtartással kapcsolatos nehézségek, tág hüvely, méhsüllyedés).
  • - Azoknak, akik fel szeretnék készíteni az izmaikat a szülésre.
  • - Babára vágyóknak, hogy hatékonyabbá tegyék a megfoganást.
  • - Változó korú hölgyeknek, hogy enyhítsék a menopauza kellemetlen tüneteit.
  • - Alhasi műtét előtt előtt állóknak a gyorsabb regenerálódás érdekében.
  • - Azoknak, akik gyakran szenvednek gyulladásoktól (hólyaghurut, felfázás, hüvelygomba, hüvelygyulladás).
  • - Mindazoknak, akik szeretnék szexuális életüket változatosabbá tenni.

Központban a test és a lélek

A KIT-tréningen nem csupán tornagyakorlatokat tanulunk. A test és a lélek egymástól nem választhatóak el, ezért arra törekszünk, hogy mindenki megértse a teste működését, és hogy meg tudja változtatni a tünetkiváltó "forgatókönyvet". A tréning tehát egyrészt a bennünk zajló folyamatok megismeréséről szól, arról, hogy miket változtassunk, hogy a női egészségünk kiteljesedettebb legyen. Nagyon leegyszerűsítve: megtanulunk figyelni a belső szerveink jelzéseire. A KIT szól természetesen a gyakorlatokról is. Ez egy gyorsasági erő-állóképesség fejlesztő tréning, ahol a cél nem a hüvely "szorítgatása", a módszer 270, egymás mögé fűzött gyakorlat láncolatából áll. Körülbelül 12 órát vesz igénybe, míg kialakul egy olyan képesség, amire ráépítve létre tudjuk hozni azt a napi 10 perces gyakorlatsort, amivel eredményt tudunk elérni, és amit még idős korban is végezhetünk, hogy testünk jól funkcionáljon ezen a kényes területen.

Ártalmas tévhitek

Fontos kihangsúlyozni, hogy a KIT nem végezhető a buszmegállóban állva vagy az íróasztalnál, munka közben. Ez egyrészt veszélyes, hiszen, ha valaki függőleges helyzetben vérbőséget okozó gyakorlatokat végez ezen a területen az még jobban megterheli a vérfalat. Másrészt napi tíz karemeléstől sem lesznek szép karizmaink - miért lenne napi tíz, rossz pózban elvégzett hüvelyösszehúzástól izmos, feszes hüvelyünk?!
Szintén ártalmas a vizeletürítés közbeni szorítgatás. A hüvelyben lévő eszköz sem a legjobb módja az izomfejlesztésnek, hiszen az el is nyomja a szabad vérkeringést. Kifejezetten veszélyes lehet önjelölt trénertől tanulni. Jóga-, fitneszoktatók, gyógytornászok nem tanulnak intimtornát.

A tréning elvégzése után mindenki egyéni programot kap a problémájától, egyébb sajátosságaitól függően. Teljesen másként kell gyakorolni egy kismamának vagy egy olyan nőnek, aki aranyerét szeretné megszüntetni, és máshogy gyakorol az a nő, akinek lesüllyedtek a belső szervei, mint az, akinek hátrahajló méhe van. Mindenkinek olyan testhelyzetben kell végeznie a gyakorlatokat, hogy létrejöjjön a megfelelő belső állapot, amiben a kedvező változás bekövetkezhet.

Mindig ugyanúgy

A módszer hatékonyságának zálogja a jól felépített oktatási metódusban rejlik. Nők, férfiak, gyerekek, idősek, fiatalok - mindenki sikerrel tanulja, ebből adódóan eredményesen alkalmazza a tréning gyakorlatait. Nagyjából száz trénertanítvánom van, ők mind ugyanúgy tanítanak, a módszertől nem térnek el. Zárt rendszer, amely során lépésről lépésre juttatjuk el az embereket egy olyan testrészen történő mozgás megtanulásához, amelyet nem látunk. Ha rosszul végezzük a belső izmok erősítését, kárt okozhatunk. A KIT sajátos módszer, ami eltér a világon ismert más medencealapi izmokra ható tréningektől. Speciális tréning, amelyet nem szabad felelőtlenül használni, ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy izgalmasan változtatja meg önmagunkhoz való viszonyunkat."

Forrás: diéta&fitnesz magazin - 2012. november - 70-71. oldal

Úgy gondolom ez a cikk egy kiváló összefoglalója a Kriston Intim Torna módszernek. Ha kedvet kaptál a tanfolyamhoz, nézd meg legközelebb induló tanfolyamaimat  és állandó oktatási helyszíneimet.

Intim Torna Tanfolyam Budapest időpontok és helyszínek

 

Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek, ha tetszett! Köszönöm.

Szólj hozzá!

Címkék: intimtorna kriston intim torna kriston andrea női torna hivatalos kit tréner kriston intim torna módszer záróizom torna

Miért intim torna?

Írta: szilva1

2012.08.06.
20:30



A blogolást egy nagyon fontos kérdés megválaszolásával kezdem. Miért intim torna?
 
Amikor Kriston Intim Tornáról beszélünk, akkor nem a téma intim, hanem a terület. Mindennapi életünkhöz hozzátartozik, hogy használjuk a gátizmainkat, csak többnyire nem tudatosan tesszük ezt.
Mikor használjuk ezen izmainkat? Például pisilés, kakilás, szeretkezés közben – ezen tevékenységeinket pedig általában nem tárgyaljuk ki, az intimitás fogalma alá tartoznak. Pedig valóban nap, mint nap használjuk az intim terület izmait.

intimtorna01.jpg
Nagyon szegényes a kommunikációnk ezen a téren, ami normál helyzetben nem is zavarja az embert, de amikor szükség van rá, akkor sem tudunk róla beszélni, mert túl intimnek találjuk. Például, ha rendellenességet tapasztalunk ezen területek bármelyikén, sajnos nem tudjuk nevén nevezni a problémát még az orvosnál sem. Általában azzal a tünettel fordulnak a páciensek a háziorvoshoz, hogy viszket, fáj, ég odalent, -„tudja, a lábam közt”. Na de hol jelentkezik a tünet (húgycső, hüvely, végbél, prosztata – elülső, középső, hátsó rész)? Hova küldjem (urológus, nőgyógyász, proktológus, andrológus,…..)? Az orvos általában csak orvosi nyelven tudja elmondani mi lehet a gond, amiből persze a páciens alig ért valamit, de nem mer rákérdezni, mert túl intimnek találja és inkább hamarabb túl lenne a kínosnak vélt helyzeten.

Hogyan épül fel a női és férfi intim terület? Az alábbi ábrával szemléltetem a felépítését. A továbbiakban bővebben írok majd erről is, valamint a tanfolyamokon hosszabban kitérek a témára.

noi-ferfi-intimterulet.jpg

Az Intim torna tréningen a gyakorlatok mellett megismerheti a saját intim területét is. Fontos, hogy megtanuljunk beszélni róla (persze nem a csoport előtt kell kitárgyalni a témát, senki ne ijedjen meg). Szemérmességből viszont ne takargassuk a kis problémákat, mert ezekből lesznek a nagy dolgok, amiken lehet, hogy már csak a műtét segít. Figyeljünk a testünkre és a tünetekkel (viszket, ég, kényelmetlen érzet, egy csepp vizelet a bugyiba, "csíkos" alsónadrág, merevedési zavar, gombásodás, hüvely szárazság, alhas fájdalmak, derék fájdalom, menstruációs rendellenességek, prosztata fájdalmak – ezek sugározhatnak alhas, comb, derék irányába…..) forduljunk orvoshoz. Ma már az orvosok is ajánlják az intimtornát, mint alternatív lehetőséget, hiszen a tornával megszűnhetnek a tünetek és elkerülhetjük a műtétet.

Tehát miért mondom, hogy a terület az intim és nem a téma?

Azért mert az intim terület egészségmegőrzésére irányul a torna, nem a hálószoba titkokra. Nem új dolog, mindig volt erről szó. Például nem véletlenül alakult ki ez a mondás: „Nem mosom a szaros gatyáját” – ez is a végbél záródás gyengeségéből fakad. Annyi a különbség, hogy ma már nyíltabbak vagyunk (pl.: névtelen fórumozás, email).  Nagymamáink szoknyája alatt el lehetett rejteni az intim terület problémáit, de ma már a miniszoknya a divatosabb. A Kriston Intim Torna 25 éve kifejlesztett módszer, amely folyamatosan formálódik. A visszajelzésekből leszűrjük a következtetéseket és alakítjuk az egyéni igényekhez.

Házastársak, barátok, tessék erről beszélni. Ne dugdossák, fedjék el, vegyék természetesnek és forduljanak orvoshoz, akinek nyíltan elmondhatják a gondot. Biztosan ajánlja majd az intim tornát, mint alternatív megoldást, hiszen a tornával megszűnhetnek a tünetek és elkerülhetjük a műtétet. A téma nem intim, csak a terület!

További kérdésekkel kapcsolatban vagy ha szeretnének tanfolyamra jelentkezni, bátran vegyék fel velem a kapcsolatot!
Mészáros Szilvia (hivatalos KIT tréner)
+3620 337 5003
info@intimtorna-budapest.hu

Szólj hozzá!

Címkék: tanfolyam tréning intimtorna kriston intim torna női gátizom férfi gátizom

Kicsit rólam és a tornáról!

Írta: szilva1

2012.08.06.
20:10



Tudom, hogy a mai rohanó világban amikor túl sok az információ, az új trendi dolgok és a még több negatív áramlat, akkor nehéz ezek közül kiválasztani.

  • Mire is van szükségem?
  • Mit tud adni nekem?
  • Nem-e valami újabb felesleges dolog?

A gond nem most kezdődött a gátizom területen, csak mostanra nyíltabban merünk beszélni róla!

Miután megtapasztaltam a Kriston Intim Torna pozitív hatását, úgy döntöttem, hogy ezt továbbadom másoknak is. 2006 óta élvezettel tartom a tréningeket, és a hálás emberek további erőt adnak! Ezen emberek visszajelzéseiről is halhatsz a tanfolyamokon! Bár nem interaktívak a foglalkozások, mégis vannak akik szívesen megosztják -van, hogy négyszemközt - tapasztalataikat, problémáikat. Igen, most már biztosan kiderült számodra, hogy elmélettel egybekötött gyakorlati foglalkozásokat tartok.

"A gátizom is izom. Tehát ha nem fejlesztjük is fejlődik, csak akkor visszafelé."
(Kriston Andrea)

Mindig fontosnak tartottam az egészségemet! Ez megnyilvánult a dohányzás leszokásában, mozgásban, táplálkozásban (ímmel-ámmal) stb. Mégis az intim terület prűdsége miatt a gátizom tornát húztam halasztottam míg végül... Ezekről és sok hasznos tudni valóról is beszélek a tanfolyamon, valamint ezen a blogon.

Mészáros Szilvia (hivatalos KIT tréner)

Szólj hozzá!

Címkék: tanfolyam tréning intimtorna gátizom torna kriston intim torna mészáros szilvia

süti beállítások módosítása